2014. október 29. 20:23 - The Matrix

Az Illuminátusok

 

baphomet-illuminati.jpg

A témával foglalkozó sok cikk az illuminátusokat csak egy okkult szabadkőműves páholynak tartja. A valóság az, hogy az Illuminátus Rend a szabadkőművesség felett álló szervezet, melynek valóban vannak okkult, sátánista szertartásaik, de nem ez a fő profiljuk. Gyakorlatilag egy nagyon gazdag és befolyásos családok által alkotott, zárt körű csoport, melynek célja az alapítójuk által megálmodott új világrend megvalósítása.

Ezt a célt azonban sohasem nyíltan az Illuminátus Rend próbálja véghez vinni, ezért vannak a fedőszervezeteik. Ilyen például a szabadkőművesség vagy a szcientológia. Ezek azért kellenek, hogy kudarc esetén ne a Rend járatódjon le, hanem az adott fedőszervezet. Ezeknek a fedőszervezeteknek nem kell tudni, hogy pontosan kik állnak felettük, elég ha ezt csak a legfelsőbb vezetés tudja. A Rend csak a legalacsonyabb szintekre enged be kívülállókat, őket általában a szabadkőművesek legmagasabb szintjeiről válogatják ki. A magasabb szintekre csak az illuminátus családok tagjai kerülhetnek. Ez gyakorlatilag 13 családot jelent (a kiválasztott családok száma nem véletlen, a 13 a boszorkánysággal és a sátánizmussal összefüggő szám, a szimbolika és a számmisztika pedig nagyon fontos a szabadkőművességben, de eről majd később). Ezek mellett léteznek még más, oldalági családok, de őket nem tartják olyan nagy becsben, és soha nem tölthetnek be a Rendben vezető pozíciót. Mára kialakult egy lista, amin valószínűleg az a 13 kiválasztott család szerepel, akiknek gyakorlatilag a kezükben van a világ (gazdasági és politikai) sorsa.

Astor

Bundy
Collins
DuPont
Freeman
Kennedy
Li
Onassis
Rockefeller
Rotschild
Russel
Van Duyn
Meroving

Ezek a családok általában egymással kötnek házasságot, így biztosítva, hogy az illuminátus vérvonal tiszta marad. Természetesen a családok között időnként kitörnek ellentétek, aminek súlyosabb következményei is lehetnek (például a Kennedy család leamortizálása).

Beszéljünk kicsit a gazdasági hatalomról. A fenti családok neveit végigolvasva, gondolom már senkinek sincs kétsége abban, hogy nagyon komoly gazdasági hatalom összpontosul a családok kezeiben. Jelenlegi hatalmukat többek között arra is felhasználják, hogy a jövőbeli hatalmukat bebiztosítsák. Erre egy példa az energiaszektor. Mindenki tudja, hogy a fosszilis energiahordozók (szén, kőolaj, földgáz) egy idő után ki fognak fogyni. Jelenleg úgy néz ki, hogy az atomenergia egy nagyon jó megoldásnak tűnik. Tudják ezt ők is, ezért van a világ uránkészleteinek 80%-a a Rotschildok tulajdonában. Így biztosítják be, hogy mindig meglegyen a hatalmuk és az erőforrásaik a tervük véghezviteléhez.

Ami eddig elhangzott, nem különbözik sokban egy szokásos összeesküvés elmélettől, és valószínűleg a kedves olvasó sem talál benne nagyon olyat, ami mély felháborodást váltana ki gyermeki lelkében. Hamarosan azonban rátérünk a sötétebb ösvényekre, mint a sátánizmus és az új világrend, előtte azonban menjünk vissza egy kicsit az időben, és nézzük meg, hogyan is indult maga a mozgalom.

 

A Rend alakulásáról..

Az első tény az Illuminátus Rend létezéséről 1776-ra datálható. Ekkor élt és működött egy bizonyos Adam Weishaupt (1748-1811). Ő egy kikeresztelkedett zsidó családból származott, fiatal korában jezsuita szerzetesnek készült. Diákévei alatt keveredett a szabadkőművességbe, és 1776-ban május elsején hivatalosan is megalapította az Illuminátus Rendet. Valószínűleg maga a Rend ekkor már létezett egy ideje, és Weishaupt nem is a legmagasabb vezetője volt, de valamiért úgy érezték, hogy láthatóan is meg kell jelenniük a történelem porondján. A Rend nagyon gyorsan magába olvaszotta a szabadkőművesség vezetőit, így gyakorlatilag hierarchikusan fölé került. A szervezet rögtön el is kezdett dolgozni (vagy már dolgozott egy ideje és most folytatták) a tervükön az új világrendről. (Magáról az új világrendől valószínűleg a következő cikk fog szólni, hiszen elég bonyolult ahhoz, hogy külön posztot érdemeljen.) Mikor elkészült a tervük, összefoglalták a “Protocols of the Elders of Zion” nevű dokumentumba. A Rend ravaszsága már itt is meglátszott, hiszen az egész dokumentum úgy volt megírva és megfogalmazva, hogy ha véletlenül kikerül vagy kudarcot vall, az egész felelősséget a zsidóságra lehessen hárítani (ami egyébként azért is érdekes, mert a Rend vezetői többnyire maguk is zsidó származásúak voltak). Ez meg is történt, hiszen (ahogy Bill Schnoebelen fogalmaz) Isten keze beleszólt az ördögi tervbe. A Rend egyik hírvivőjét ugyanis egy küldetése közben villámcsapás érte, és a holttest mellett illetéktelenek megtalálták a dokumentumot. Ezek után a Rend több tagját bebörtönözték vagy kivégezték, magát a Rendet pedig betiltották. Ennek hatására alakult ki az a szokás, hogy az akciókat fedőszervezeteken keresztül viszik véghez. Maga Weishaupt elkerülte a letartóztatást, és még egy ideig beszélt az Illuminátus Rendről, amíg egy szép napon valakik meg nem gyilkolták. Lehet tippelni, kik voltak. Ezek után az Illuminátus Rend soha többé nem bukkant fel nyíltan és szervezett formában a történelemben. Természetesen ennek ellenére végig jelen voltak mindenütt.. Az igazi Illuminatusok az Egyiptomi Fáraók, Sumér, Babiloni uralkodók leszármazottai, akiket régen szintén megvilágsodottaknak hívtak, és Lucifer követői voltak a Nap Istené.. Maga az Illuminati azt jelenti hogy megvilágosodottak, fényhordozók, Lucifer pedig fényhozót jelent aki megvilágosítja őket egyetemes hatalmával és tudásával... Többek között ismerős lehet talán irodalom órán elhangzott felvilágosodás kora a 18. század, nem csoda mivel a szabadkőműves forradalom, akkor kezdte meg a terjeszkedését...

 

 

Az új világrend..

Az illuminátusok által megálmodott új világrend hét pontban foglalható össze:

1. minden fennálló kormányzat megdöntése

2. a magántulajdon eltörlése

3. az öröklés megszüntetése

4. a patriotizmus felszámolása

5. a vallás megszüntetése

6. a házasság eltörlése

7. egy világkormány létrehozása

https://www.youtube.com/watch?v=lXiOdZVlp98

Szólj hozzá!
2014. október 29. 20:22 - The Matrix

Állkeresztény egyházak

satantemptsjesus2000x2000.jpg


Sokan azt gondolják ezekben a bizonyos szektákban, hogy Isten dicsőítik pedig pont, hogy az ellenkezőjét azaz Sátánt. Az Illuminátusok hozták létre ezeket a szektákat az emberek megtévesztésére a hitre alapozva. Sajnos ez folyamat megy végbe mai koncerteken, szektákban. A tömeghipnózis a legnagyobb spirituális fegyver a háttérhatalmak részéről..

 

Kenneth Hagin: Hipnózis, extatikus állapot

https://www.youtube.com/watch?v=gA9lQCnmZ2A

https://www.youtube.com/watch?v=LDdEuD0Gfhg 

Ez a videó különösen figyelemre méltó, 13:30-nál a mágus csinál valamit a kezével a levegőben, a mellette ülő nő reakcióját érdemes megnézni, hogy hogy reagál rá..

Az emberek erősen extázisba esnek, némelyik emberen erősen látszik, hogy valami külső démoni erő mozgatja őket illetve irányítja és ezt a mágus idézi elő, hasonlóan Németh Sándornál.. Az állati hangok, démoni hangok kiadása és egyéb manifesztációs állapot eléggé bizonyító erejű...

https://www.youtube.com/watch?v=DMdW_OKILX0

Kundalini Spirit: Ez egy olyan hipnózis forma illetve extázisba esés ami törzsi rituálékon is előszokott fordulni és gyülekezetekben, koncerteken.. Nekem meggyőződésem, hogy ez valami külső démoni erő hatására kialakuló extázis..

https://www.youtube.com/watch?v=v1KcsHwaSLE

3 perctől érdemes nézni..  

A videókban látható hamis prófétákról, varázsló vudu papokról szól többek között, ez a rész is a Bibliában:

2Pét 2:1 De voltak hamis próféták is a nép között, ahogyan köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és megtagadva az Urat, aki megváltotta őket, magukra gyors pusztulást hoznak.

2Pét 2:2 Sokan követik őket kicsapongásaikban, akik miatt káromolni fogják az igazság útját,

2Pét 2:3 titeket pedig kapzsiságukban kitalált beszédekkel becsapnak majd, de márrégóta készen várja őket az ítélet, és kárhozatuk nem késik.

Sokan követik őket kicsapongásaikban "

az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak "

Máté 24:24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, még a választottakat is.

 

Venezuelai vudu szertartás, rituálé


Az alábbi videókat, csak erős idegzetűek nézzék meg, ez mindenre rá világít..

 

https://www.youtube.com/watch?v=bMk7ZxdUXq4

 https://www.youtube.com/watch?v=Ou0Fl_5_fHQ

https://www.youtube.com/watch?v=OZlAh5bLvkk

Szólj hozzá!
2014. október 29. 20:22 - The Matrix

Média


A médiát a valós problémák elterelésére, illetve az emberi psziché manipulálására, tudatmódosítására használják fel! Ma már nincs olyan zenei klipp, film, rajzfilm, reklám, ami ne tartalmazna tudatalatti üzeneteket, szexuális utalásokat, erkölcstelen példákat, értéktelenséget, illetve Sátánista szimbólumokat!

A tömegpszichózis ma már jól bevett módszer, legyen az zenében, egyes szektákban, illetve mai koncerteken, ahova a legtöbb embert tudják csődíteni. A sámánhittel való párhuzam első lépéseként, elemzéseként el kell mondanunk, hogy itt egy zene által kiváltott extázisról, transzállapotról van szó. 
A régi sámánok is sok esetben zenét pontosabban a sámándobnak a hangját használták arra, hogy önmagukat illetve a közösséget transzba extatikus állapotba hozzák. 
Ez ma sincs másképp, ugyanezt használják fel koncerteken, illetve tv-n keresztül magas frekvenciájú hangokkal, amit zenével adnak el illetve erős képi hatásokkal, hipnotikus állapotba hozzák az ott ülő fiatal társadalmat.. 

https://www.youtube.com/watch?v=k91nqLluZJo

Szólj hozzá!
2014. október 29. 20:22 - The Matrix

Szimbolizmus

Illuminátus szimbólumokkal lépten-nyomon találkozhatunk. Alattomosan el vannak rejtve népi kultúrák remekein, megjelennek a médiában, épületeken, műemlékek környékén és még sorolhatnánk. Az illuminátusok a mai kormányok szerves részévé váltak, több-kevesebb sikerrel irányítják a gazdaságot, a médiát, a kommunikáció egész területét, még a szórakoztató iparban is kifejtik ártatlannak tűnő befolyásukat.

A szimbólumok hatásának értelmezéséhez induljunk ki őstörténetünkből. Sajnálatos, ha valaki nem ismeri a turul, a világfa, vagy éppen a tulipán jelentését (a Szent Korona ismeretéről nem is beszélve), az üzenet ettől függetlenül működik. Energiát közvetítenek, tudat alatt egy fajta különös hatást fejtenek ki, amely tovább dolgozik az egyénben. Röviden: az ősi szimbólumok szakrális üzenetet hordoznak, amelyeket akár tudatosan értelmezünk, akár nem, komoly befolyást gyakorolnak mindennapi életünkre.

Folytassuk a sort idegen szimbólumokkal. Mi a probléma az “ártatlan” mandalával, sárkánnyal, mindent látó szemmel, obeliszkekkel, vagy az idegenből származó térrendezéssel? Egyszerű a válasz: ugyanúgy energiát közvetítenek, csak éppen nem a saját üzenetünket hordozzák. Ebből világosan érthető, hogy saját rendszerünket rombolják. Materiális alapokon nyugvó társadalmunkban talán sokan fittyet hánynak a szimbólumok hatására, pedig ezek ereje világot rengető. Azok ismerik leginkább hatását, akik használják.

Fontos tehát kiszűrni az idegen szimbólumokat, amelyek mára körülbástyáztak minket. Talán hihetetlennek tűnik, de ha az alattomosan beépített üzenetet felismerjük, érzelmi reakciót váltott ki, a ránk mért hatás elavulttá válik. (Természetesen a teljes hatástalanítás egyértelműen csak fizikai megsemmisítéssel érhető el.)

1776-ban alakult az a titkos társaság, amely mára a világon már egyáltalán nem titokban fejti ki hatását. Befolyásos, erős tagjai beszivárogtak a társadalom minden rétegébe, hatalmuk összes jelképrendszerét szétszórva, amelyek rendszerint rejtve maradnak a szemek elől. Ezek a szimbólumok nem tiltottak, annak ellenére, hogy hatásuk rendkívül káros társadalmunkra. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk néhány ismert és kevésbé ismert szimbólumot, amelyek felismerésével sokat tehetünksaját sorsunkért.

A PIRAMIS az emberi csakra alakjának szimbóluma. A hiányzó fedőkő a befejezetlen munkára utal, míg a MINDENT LÁTÓ SZEM azt a mindentudást mutatja, amikor valaki istenné válik. Ezt az állapotot “Samadi”-nak, vagy “Szupertudatosság”-nak nevezik. Az alábbi kép az Egyesült Államokban használt egydollárosbankóról származik. Az Egyesült Államok, a kormány,és minden gyakorlatilag Szabadkőműves 
alapokon nyugszik, és semmilyen módon nem kapcsolódik a kereszténységhez. Az eredeti Szabadkőművesség Sátántól származik.

KÍGYÓ: A Sátánizmus legszentebb jelképe. A kígyó a kundalini energiát szimbolizálja a gerinc tövénél. Mikor a kígyót felébresztjük erő-meditációkkal és különböző gyakorlatokkal, a hét csakrán keresztül felemelkedik, intenzív tudatosságot, megvilágosodást, pszichikus képességeket és mindentudást hozva magával. A szétnyitott csuklyájú kobra, amit sok ősi faragványon és festményen megtaláltak Egyiptomban, a kígyó felébresztésének egyik eredményére utal: a kiterjesztett tudatosságra. Ez a Sátánizmus VALÓDI alapja – felébreszteni a kígyót. 


illuminatus 2

Sokan azt hiszik, a mindent látó szem az ősi Egyiptomból származik. A királyi hatalom jelképe azonban ma a sátánizmust szimbolizálja, ez ma az ördög szeme. A sátán követői imádják.

 

 

 

 

 

illuminatus 3

A látszólag ártalmatlan pentagram sátáni rituálék szimbóluma. A fordított ötszög eredetileg a démonok elleni védelmet szimbolizálta, a szabadkőművesek azonban kisajátították a jelet. (Furcsa, hogy Washingtonban a Pentagon is éppen ötszög alakú.)

 

Az egyiptomi Ankh kereszt a lélekhez való kulcsot és a szívcsakrát jelképezi. A Vénusz bolygó jele is ebből származik. A szívcsakra és a Vénusz is Astaroth-hoz tartozik.

Az “Ördög Vasvillája” valójában egy nagyon ősi szimbólum, ami évezredekkel a kereszténység előtt is használatban volt. A Távol-Keletről ered. Másik nevén “Trishul”, és azt szimbolizálja, ahogy átszúrjuk a három csomót szanszkritül “granthikat” a gyökér-, szív-, és hatodik csakrában. A kígyó felemelkedéséhez mindháromnak nyitva kell lennie. A Trishul a kígyóenergiát jelképezi, ahogy átszúrja a három granthit.

A FEKETE és VÖRÖS szín az ősi Egyiptomig vezethető vissza. Egyiptomot néha úgy nevezték, mint a “Fekete és Vörös Föld”, emellett az Alkímia központja is volt. Az Alkímia az emberi lélek istenné alakítása. A FEHÉR, VÖRÖS és FEKETE színek használatának távolkeleti gyökerei is vannak. Ez a három szín az emberi lélek három Nadi-jának (a Kundalini energia csatornái) színe. Az Ida a fekete, a Pingala a vörös, a Sushumna a fehér.

 


A nyugati okkultizmus Baphomet-képe Shivától származik. Figyeljük meg a kezek pozícióját: az egyik felfelé, a másik lefelé mutat. A Baphomet is a lélek férfi és női oldalát jelképezi. Vegyük észre hogy a Baphomet férfi és női vonásokkal is rendelkezik, ahogy például az egyiptomi Isten, Akhenaton képei is. A szarvak Merkúrt szimbolizálják, ami nem más mint a vril, csi, boszorkányerő, életerő, prána.

A lélek szárnyai a spirituális szabadságot szimbolizálják. A kecske a termékenységet képviseli – megsokszorozzuk az életerőt, a vrilt, ami aktiválja és felemeli a kígyót. Az “Ezer Fiatal Kecskéje” a koronacsakrára utal, ami szanszkritül “Sahasrara”, vagyis “Ezerszirmú Lótusz”.

A szarvak az életerőt, boszorkányerőt, vrilt, csit jelképezik. A Merkúr asztrológiai jelképe is ezt mutatja. “Merkúr” volt az “Istenek Hírnöke”. Az “Isten(ek)” a csakrák kódneve. Azazel itt látható képén is ott vannak a szarvak, illetve a fejéből kiinduló sugarak is a felemelkedett kígyót jelképezik.


A 666 a Nap kabbalisztikus négyzete. A “Sol” latinul jelent napot, emellett igen közel áll az angol “soul” (lélek) szóhoz. Az “Om” nevet a hinduk adták a “Spirituális Nap”-nak, az “On” pedig egyiptomi nyelven jelent napot. 

Sátáni szám a 666. A sátán démonainak számát jelenti a légióban. Az Újszövetség utolsó része, a Jelenések könyve írja le az utolsó időket, az Armageddont (jelentése döntő csata), melyben a jó és a gonosz összecsap egymással, és Isten kerül ki győztesen a harcból. A Gonoszt „fenevadként”, vadállatként” említi, ő a Sátán, az Antikrisztus. Míg a 7 isteni szám, hiszen az Úr hét nap alatt teremtette a világot. A 777 abszolút tökéletes és a szentháromságot jelképezi, a 6 az ember száma, Isten a hatodik napon teremtette az embert. A 666 is hármasságot fejez ki, ez azonban a tökéletlen, emberi eredetű hármasság, amely soha nem érhet fel a 777 kiválóságához. A gonosz tehát Istentől független, emberi eredetű dolog.

 


illuminatus 6

Ez a kézjel a közéletben igen gyakran megfigyelhető. Az illuminátusok tiszteletadásának jele, amely “egyszerűen csak” annyit jelent: minden rendben van. Gyakran szemük elé teszik az effajta kéz üzenetet, hozzátéve a mindent látó szem üzenetét: “mindent látok, mindent értek”.

 

 

illuminatus 10

Szórakoztató dolog kézjelekkel kommunikálni, nem mindegy azonban, hogy mit. Ez ugyanis az ördög szarva. Azok az illuminátusok köszöntik egymást ezzel a kézjellel, akik a sátán barátai. Sok politikus és közéleti személyiség int ezzel a kéztartással: “az ördög cimborája vagyok”.

 

A “Nap Temploma” kifejezés valódi jelentése spirituális. A tökéletesített lélek jelképe. Ekkor a szívcsakrából, ami a lélek középpontja és a spirituális energiát keringteti, sugárirányban nyolcfelé sugárzik az energia. A ragyogó lelket a Nappal szimbolizálják. A 8-as Astaroth száma, illetve “Az Új Jeruzsálem”.

illuminatus 4

A törött, vagy feje tetejére állított keresztet a hírhedt római császár, Nero használta, ezzel fejezte ki a kereszténység elpusztítására irányuló szándékát. Emellett a katolikusok legtiszteletreméltóbb első pápája, Szent Péter volt történetesen az a személy, aki keresztre feszítése során azt kérte, hogy fejjel lefelé feszítsék meg, mert méltatlannak érezte, hogy ugyanúgy haljon meg, mint Jézus. A szimbólummal ma számos befolyásos személy sírján találkozhatunk, akik tagjai voltak az illuminátus szervezetnek. Fiatalok, gyakran tudattalanul tetováltatják testfelületükre a sátáni jelet.

 

obeliszk_-washington-dc_-usa_-ejszaka_-kivilagitas-170832.jpg

 

0ob3.png

Az Obeliszk egy monolit fallikus szimbólum. Eredetileg az egyipromi Ra isten hatalmát jelképezte, ma viszont egy helyben állva a bitorló hatalmat szimbolizálja, vagyis minden felett áll, ami körülötte áll és létezik. Napjainkban obeliszkek tömegével találkozhatunk Budapesten, de a világ számos országában, de még Vatikánban is. A Vatikánban lévő obeliszket meg egy Napkorong veszi körül, amit az ősi Sumérok használtak..

 

hosok_tere

Talán nem véletlen, hogy Budapesten, például a Hősök terén, a hatalmas obeliszk tetején Gábriel Arkangyal őrködik a gonosz felett. Az sem meglepő, hogy egyre több obeliszk tetején tárja szét szárnyait a turul. Népünk nem feltétlenül tudatosan, sokkal inkább ösztöneitől vezérelve védekezik.

 

 

 

illuminatus 8

Azt gondoljuk, a bagoly a tudás és bölcsesség jelképe. Ősi időkben a bagoly az alvilág ura volt, de találkozhatunk vele Minerva, mint a bölcsesség istennője kifejezéseként. Az illuminátusok a bagoly szimbólummal igyekeznek kifejezni, hogy ők a bolygó bölcs uralkodói. A világot elárasztott állatfigurákat bizonyára kevesebben hordanák ékszer formájában, ruhák mintázatán, vagy éppen tetoválva, ha tudnák, hogy napjainkban a mágia és az előjelek kifejező eszköze.

 

illuminatus 9

Az égő láng eredetileg a felvilágosodást szimbolizálja, azonban talán kevesen tudják, hogy  a szimbólum maga Lucifer. Nem véletlenül tervezte Frederic Bartholdi a New-yorki Szabadság-szobor kezébe az égő fáklyát. Semiramis pogány istennő a pusztítást, a régi világrend elsöprését és egy új létrehozását szimbolizálja. A fény elhozatala: “illuminate” azt jelenti: “megvilágít”. A szabadkőműves szobrász tehát meghozta a keleti parton a pusztulást. Neves, illuminátusok által meggyilkolt közéleti személyek számukra kijelölt emlékhelyeken örök lángot “élvezhetnek” az idők végezetéig.


Összeállítás szimbólumokról..

https://www.youtube.com/watch?v=wyof7-vRZ7c

Szólj hozzá!
2014. október 29. 20:22 - The Matrix

Matrix

"Voltál már úgy, hogy nem tudtad ébren vagy-e vagy 

álmodsz?"

"Érezted egész életedben, valami baj van a világgal nem tudtad mi az, csak azt, hogy van.."

"Megcsodálta már a Mátrix tökéletes szépségét? Emberek milliárdjai élik le a az életüket... öntudatlan. Szeretném megosztani Önnel mire jöttem rá az itt létem során. Akkor döbbentem rá, amikor osztályozni próbáltam a faját. Ráébredtem, hogy Önök valójában nem emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen természetes egyensúlyra törekszik a környezetével, kivéve Magukat Embereket. Letelepednek valahová és addig szaporodnak míg fel nem élik mind a természeti erőforrásokat, és azután csak úgy képesek fennmaradni, ha új területeket foglalnak el. Van egy másik organizmus is ezen a bolygón, mely ugyanígy viselkedik. Tudja melyik? A vírus."

 

"Tudom, hogy ott vagytok. Most már érzem. Tudom, hogy féltek.  Féltek tőlünk.  Féltek a változástól.  Nem ismerem a jövőt. Nem azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan fog végződni a háború. Azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan kezdődik. Leteszem ezt a telefont, és megmutatom az embereknek, amit eltitkoltok előlük.  Megmutatom nekik milyen a világ, nélkületek. A szabályok, ellenőrzés, határok, és korlátok nélküli világot.  Egy olyan világot, ahol minden lehetséges.  Hogy utána hogyan folytatjuk, az csak rajtatok múlik."

https://www.youtube.com/watch?v=55blGCUAir4

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása